Kínai kerámiaművészet könyv + Kína művészete könyv egyben eladó
Használt, Jó állapotú könyvek.
Kínai kerámiaművészet
ELŐSZÓ
Részlet a könyvből:
"Kevés olyan távol-keleti iparművészeti ág van, mely akkora hatást váltott volna ki és oly nagy befolyást eredményezett volna Európában, mint a kínai kerámia, s ezen belül mindenekelőtt a kínai porcelán. Az import útján Európába került kínai porcelánok mélyen befolyásolták az egész európai kerámiaművészetet, és éppen ezért a kínai ismeret nélkül az európai története is sok vonatkozásban érthetetlen maradna számunkra. A Kínai Múzeumban rendezett hasonló című kiállítás azt a célt szolgálja, hogy a kerámia, ill. a porcelán kedvelői bővebb ismereteket szerezhessenek a kínai kerámiaművészet fejlődéséről. A kiállításon a kínai kerámiaművészet legkorábbi darabjai a Han-dinasztia idejéből valók (i. e. 206-i. u. 220). E korszak kerámiáját főleg a sírmellékletek által ismerjük, amelyek égetett agyagból készültek. Kitűnően jelenítik meg számunkra a kor kultúráját, mert kis modellek formájában házakat, templomokat, istállókat és sok másféle gazdasági eszközt és kulturális produktumot örökítettek meg. Megjelennek a kor emberei és kétezer éves öltözetükben. Valóságos kisplasztikai alkotások ezek a sírmellékletek. A sírfigurák esetében kiváltképp a fejek mintázása az, ami mindenekelőtt megragadja figyelmünket: az alkotó művészek többnyire nem típusokat, hanem egyedi karaktereket ábrázoltak. Mindezek alapján világosan láthatjuk, hogy a Han-korban e kerámiák készítői nagy technikai tudással és fejlett szobrászi mintázókészséggel rendelkeztek. Az előző korokhoz képest ezekben a századokban jelentős technikai fejlődést eredményezett az ólommáz feltalálása és alkalmazása a tárgyak bevonására. Ez az ólommáz tulajdonképpen vékonyan felhordott ólomszilikát. Színe általában levélzöld árnyalatú. A legtöbb esetben hajszálrepedések is vannak rajta. "
Kína művészete
FÜLSZÖVEG
A kínai nép sajátos, gazdag, nagymúltú művészetének jelentős helye van a művészetek történetében. "Civilizációjának fejlődése folyamán a kínai nép magas színvonalú földművelő kultúrát és kézműipart teremtett, sok nagy gondolkodót, tudóst, feltalálót, politikust, hadvezért, írót és képzőművészt adott a világnak, s igen sok kulturális értéket alkotott... Kína a világ egyik legrégibb kultúrájú állama, írásos történelme csaknem négyezer évre terjed. " (Mao Ce-tung: A kínai forradalom és a Kínai Kommunista Párt. ) A selyem, a porcelán, a lakk, a lőpor, az iránytű - mind a kínai nép alkotása, nekik köszöni ezeket az emberiség. A papiros és a könyvnyomtatás jóval régebben ismert Kínában, mint Európában. A kínai nép kultúrája és művészete a legrégibb időktől kezdve nagy hatással volt a Távolkelet népeire, Európa viszont csak az újkorban ismerte meg művészetüket, kultúrájukat. Ma azonban már a világon mindenütt ismerik és megbecsülik a kínai nép alkotásait, kultúrájuknak és művészetüknek emlékei a múzeumok féltett kincsei közé tartoznak.
Kérem, nézze meg a többi hirdetésemet is.
Ha esetleg több dolgot vásárol, akkor az egy szállítással megoldható.
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2020-07-16 22:14 .
Megjegyzés küldése